pioneer mountain lyreco

Élharcosok 1926 óta

Együttműködés egy nagyszerű munkanapért

A Lyreco 1926-os alapítása óta együttműködünk ügyfeleinkkel, beszállítóinkkal, munkatársainkkal és a közösségekkel, ahol tevékenykedünk, a kiegyensúlyozottabb, biztonságosabb és egészségesebb munkakörnyezetet kialakítása érdekében.

Négy generáción keresztül, egy Valenciennesben megnyitott könyvesbolt óta folyamatosan innoválunk, hogy elősegítsük a munkahelyek fenntarthatóság fejlődését négy kontinensen.

bookstore

A Lyreco története

1926-ban Georges-Gaston Gaspard „Gaspard” néven könyvesboltot nyitott a franciaországi Valenciennesben.  A vállalat hamarosan belevágott a nyomdai szolgáltatásokba is, saját papíráru-termékpalettáját létrehozva. Gaspard 1936-tól kezdte meg a közvetlen kiszállítást az első raktárából. Az 19040-es évek végére, a második világháború idején a cég az egyik első B2B szolgáltatóvá nőtte ki magát az irodai termékek és szolgáltatások terén.

Georges-Gaston fia, Etienne Gaspard, majd később annak fia, Georges Gaspard irányítása alatt a vállalat továbbra is az operatív kiválóságot tartotta minden újításának középpontjában. 

A család úttörő szellemének köszönhetően Georges Gaspard 1989-ben megvette a belgiumi Vermeire vállalatot, ezzel elindítva a cég nemzetközi terjeszkedésé.

2001-ben Gaspard vállalatából lett a Lyreco.  

webshop FR

Az első katalógustól a 360°-os vásárlói élményig

A Lyreco története során mindig is arra törekedtünk, hogy az úttörő innováció örökségére építve az élen járjunk:

  • az 1959-ben megjelent első katalógustól kezdve az emberi közelséget, az e-kereskedelmet és az e-beszerzést ötvöző 360°-os ügyfélélmény kialakításáig,
  • az irodai kellékektől a munkahelyi megoldások teljes választékáig.
mood picture balloons

Helyi ismeretek, globális jelenlét

Több mint 30 évvel azután, hogy a Lyreco megtette az első lépését a nemzetközi bővítés felé, mostanra piacvezetővé vált Európában, és a munkahelyi termékek és megoldások harmadik legnagyobb forgalmazója a világon 15 leányvállalattal 25 országban és egy európai biztonsági szakértői részleggel. 

A Lyreco azóta folyamatosan növekszik felvásárlások révén. A legutóbbiak többek között 2019-ben Hollandia első számú egyéni védőfelszerelés forgalmazója, az Intersafe felvásárlása az egyéni védőfelszerelések terén hozott szakértelmet a Lyreco számára. 2021-ben a skandináv országokban jelen lévő Staples Solution felvásárlásával a Lyreco lett a munkahelyi termékeknek a világ 3. legnagyobb forgalmazója, majd 2023-ban a Dániában, Finnországban és Svédországban jelen lévő Premium Coffee felvásárlásával a Lyreco 11 országra terjesztette ki a Nespresso kizárólagos forgalmazói státuszát.

SAFETY

Folyamatosan fejlődő megoldások és szakértelem

2009-ben az IMPEGA, az 1955-ben létrehozott saját márkás termékeink neve Lyreco-ra változott.

2010-ben elkezdtük kiterjeszteni kínálatunkat az integrált megoldásokra, például a személyre szabott termékekre, a nyomtatási szolgáltatásokra, a használt cikkek visszagyűjtésére és a felelősebb alternatívákra.  

Egyéni védőfelszereléseink választékát 2013-ban mutattuk be, ami elvezetett az Intersafe 2019-es felvásárlásáig a piaci pozíciónk fejlesztése érdekében. 

2016-ban meghatároztuk az innovációs irányzatot, hogy felgyorsítsuk az úttörő projektek fejlesztését, mint amilyen az egyszerű készletfeltöltés vagy a körforgásos gazdaság.

sustainability

Utunk a fenntarthatóság felé

A Lyreco alapvető célkitűzéseinek egyike az emberek és a bolygó tisztelete.  Már 2004-ben csatlakoztunk az ENSZ Globális Megállapodásához, és 2012-ben hivatalosan is a vállalati felelősségvállalást tettük stratégiánk egyik alappillérévé az Eco-Future stratégia révén.

Ennek keretében a bevezetett főbb intézkedéseink a Lyreco termékeinek gyártói auditálása, a Fenntarthatósági stratégia, és a CO2-kibocsátás-csökkentési program minden tevékenységünket érintően.

2019 óta a stratégiánkat megerősítette az emberek és a bolygó védelmével kapcsolatos ambíciónk. Az etikusság és fenntarthatóság az ellátási láncban, az irányítás és kockázatkezelés, valamint a közreműködés a közösség életében mostanra a stratégiánk kijelölt pillérei a környezet, gazdaság és emberek mellett.

2020-ban 5 elkötelezettséget fogalmaztunk meg, hogy segítsünk vásárlóinknak gyorsabban előrelépni a nem újrahasznosítható munkahelyi hulladékok drasztikus visszaszorításában, ezáltal pedig a környezeti hatás csökkentésében.

lfe nicolas axelrod

A fejlődés és tanulás támogatása

2008-ban elindítottuk a Lyreco For Education programot, hogy megerősítsük a gyermekek oktatáshoz fűződő jogainak támogatása iránti hosszú távú elkötelezettségünket a legszegényebb országokban.

A Lyreco összes munkatársa elkötelezettségének köszönhetően több mint 115.000 gyermeket támogattunk már hat országban: Vietnámban, Bangladesben, Brazíliában, Togóban, Madagaszkáron, Kambodzsában és Etiópiában.

woman smiling

A Future Works az innováció hajtóereje

A Lyrecónál hiszünk abban, hogy a munka jövőjének megtervezése elengedhetetlen ahhoz, hogy ügyfeleink igényeire a legmegfelelőbb és legértékesebb választ tudjuk adni. 

Innovációs csapatunk arra törekszik, hogy új megoldásokat és kezdeményezéseket találjon és alkalmazzon, amelyek elősegítik a nagyszerű munkanapok megteremtését, miközben vigyáznak az emberekre és a bolygóra.

Legfrissebb ügyfélmegoldásaink